A jelentések szerint Trump nemrégiben a Fehér Házban olyan olajóriások vezetőivel folytatott találkozóján, mint az ExxonMobil, a Chevron és a ConocoPhillips, kijelentette: "Együtt fogunk dolgozni Venezuelával." Hozzátette: "Az amerikai vállalatoknak lehetőségük lesz újjáépíteni Venezuela energiainfrastruktúráját, és végül soha nem látott szintre növelni az olajtermelést. Ha Venezuelát és az Egyesült Államokat egyesítjük, a világ olajtermelésének 55%-át mi irányítjuk."
Az Egyesült Államok fogja ellenőrizni a világ olajtermelésének 55%-át. Trump kijelentése hamar feltűnést keltett a közszférában. Első pillantásra olyan figurának tűnik, amely képes átírni a globális energiavilágot; ha jobban belegondolunk, ösztönösen kételyeket ébreszt,-hogy valóban megdönthető-e a globális olajrend egyetlen mondattal? A válasz nyilvánvalóan nem ilyen egyszerű.
Először is, az „55%” nem szigorú energetikai következtetés.
Szigorú energiastatisztikai szempontból Trump kijelentése tarthatatlan.
A nyilvánosan elérhető hiteles adatok szerint az Egyesült Államok bizonyított kőolajkészletei a globális összmennyiség viszonylag kis százalékát teszik ki. Míg Venezuela rendelkezik a világ egyik legnagyobb bizonyított készletével, a két ország erőforrásait összeadva sem éri el az 55%-ot. Akár készletek, akár termelés, akár tényleges ellenőrzés alapján mérjük, ez a szám nem felel meg a valóságnak.
Vagyis ez nem energetikai intézmények számításain alapuló következtetés, hanem egy erősen általánosított, sőt szándékosan eltúlzott politikai kifejezés.
Másodszor, az "55%" csak egy szám; a kontroll a lényeg.
Ennek az állításnak a megértéséhez nem lehet kizárólag az „olajra” összpontosítani, hanem az „ellenőrzés” szót kell nézni.
Trump nyilatkozata nem a jelenlegi energiahelyzetet tárgyalja, hanem egy olyan jövőt ábrázol, amelyet alakítani remél. A kép: Ha az Egyesült Államok tőkéje újra-belép néhány erőforrásban-gazdag országba, ha újradefiniálják a szankciókat és a szabályokat, és ha az energiafejlesztés a pénzügyekkel, a katonasággal és a diplomáciával kombinálódik,{3}}az Egyesült Államok domináns pozíciója a globális energiarendszerben tovább erősödik.
Ez stratégiai nyelvezet, nem tényszerű leírás.
Nemzetközi szinten ez a kijelentés inkább egy szonda és egyfajta nyomásgyakorlás. Ez azt jelenti, hogy az USA nem elégedett a meglévő energiarenddel, és nem hajlandó teljes mértékben elfogadni a több erő által fenntartott piaci egyensúlyi mechanizmust. Az energia ma már nem csak árucikk, hanem stratégiai eszköz, amelyet többször is lehet használni.
Ebben az összefüggésben az „arányra” vagy „ellenőrzésre” vonatkozó kijelentéseket a piac és a különböző országok felerősítik és értelmezik, így befolyásolva az elvárásokat, az árakat és a verseny ütemét.
Harmadszor, a kockázatok csak akkor kezdenek igazán felhalmozódni, ha az energia erősen átpolitizált. A történelmi tapasztalatok többször is bebizonyították, hogy ha az energia túlzottan átpolitizálódik, a piaci volatilitás gyakran felerősödik.
Rövid távon a hangulat megelőzi a tényleges cselekvést; középtávon az erőforrásokban{0}}gazdag országok védekezőképessége tovább fog növekedni; hosszú távon a globális energiarendszer felgyorsíthatja széttagolódását, akár a tömbképződés felé is elmozdulhat.
És mindez nem követeli meg ténylegesen „az olaj 55%-ának ellenőrzését”.
